alapkőletétel

 

Vállalkozásunk 2010-ben a fiatal kezdő vállalkozások megsegítése céljából „ Vállalkozói Inkubáció Abonyban" címmel pályázatot nyújtott be a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Közép-Magyarországi Operatív Program keretére. A KMOP-1.5.3/A-09 kódszámú 201.649.585.- Ft nettó összköltségű projekt 131.178.523.- Ft támogatást nyert el, amely a költségek 65,052712 %-os Európai Uniós, illetve állami támogatását jelenti. A fennmaradó 34,947288 %-ot, mintegy 70.471.062  millió forintot a vállalkozás biztosítja.

A támogatási szerződés megkötésére 2010. december 13-án került sor. 2011 január 10-én az első kapavágások is megtörténtek a terület előkészítő munkálatokkal. Elkészültek a szakágankénti kiviteli tervek majd megkezdődött az acélszerkezetek gyártása és az épületek alapozási munkái.

2011. május 20-án ünnepélyes keretek közt elhelyeztük a létesítmény alapkövét. A ceremónián köszöntő beszédet mondott városunk polgármestere Romhányiné Balogh Edit és térségünk országgyűlési képviselője Dr. Czira Szabolcs.

 

Az urna a helyére kerül.

A családi fotó:

Mucsányiék :)

 

Gőzerővel folynak a munkálatok amit az alábbi képek is alátámasztanak.

 

Megjött a beton. Itt még a kezdeti stádiumban vagyunk...

 

Készülnek az alaptestek.

 

Kellett bele rendesen.

 

Jó pár van belőle.

 

Kész az alapozás. Szorgos kezecskék ellenőrzik a munkát. Fontos a véleménye, hiszen neki is készül...

 

Az első sor tégla. Mennyit vártunk rá.....

 

Alakulnak a falak. Itt még nyoma sem volt a viharnak...

 

A vizes blokk is készül.

 

Zsaluzás.

 

"segédmunkások"

 

Viharkárok.

 

Csak precízen

 

Acél oszlopok.

 

Vízvezetékek.

 

Az épület iroda része.

 

Infra fűtés lesz a mosdókban. Haladni kell a korral....

 

A csarnok és tetőszerkezete. Olyan szép...

 

Szendvicspanel északi fala készülget.

 

A csarnok egyik oldala már kész!

 

Hatalmas... Már látom milyen szép lesz.... :) Két betörésen és egy viharkáron túl, azért jól haladunk.

Köszönet és hála minden dolgos kéznek aki közreműködött ebben.

 

Kívülről már rendben van.

 

Jöhet a terep rendezés.

Nagytakarítás kívül-belül.

 

Az átadás napján készült..

 

András atya megszentelte az épületet.

Recepció beszélgető sarok.

Isten hozott!

 

Gyerek sarok.

Földszinti oktató.

 

Tárgyaló.

Élet az inkubátorban :)

 

 

 

 

Hírek

Elérhetőségek

M. T. HARDY Kft.

Székhely: 2740 Abony, Tamási Áron u. 4-6.

Tel.: 53/656-455

Fax: 53/656-456

E-mail: mucsanyi.tamas@mthardy.hu

Honlap: www.abonyinku.hu

Mucsányi Tibor ügyvezető:

+36-30-278-0776

Mucsányi Tamás:

+36-70-369-7165


Kapcsolatfelvétel




Térkép